Két nyomós ok Az izraeli statisztikai hivatal a minap tette közzé, hogy tavaly 31 000 állampolgár távozott az országból, négyszer annyi, mint 1979-ben. Noha hivatalosan csak az számít „disszidensnek”, aki legalább négy évet tölt hazájától távol, így is legalább 16 000 embert vesztett Izrael. Ilyen arányú kiáramlásra eddig alig volt példa. És ezzel szemben csak feleannyi bevándorló érkezett, mint 1979-ben, mindössze 6000 ember. Erre a riasztó adatra épül a legnépszerűbb izraeli vicc. A kormány úgy dönt, hogy különmegbízottat küld a Ben Gurion-repülőtérre, próbálja maradásra bírni a távozókat. A megbízott éppen a repülőtéren cirkál, amikor legnagyobb megdöbbenésére felfedezi a távozók között egyik gyerekkori barátját. – Te is le akarsz lép? Miért? – kérdi. – Két nyomós okom is van rá. Az egyik a Begin-kormány politikája – hangzik a válasz. A megbízott félrehúzza barátját és bizalmasan a fülébe súgja: – Én is torkig vagyok már Beginnel, de nemsokára jönnek a választások, megbukik Begin és ismét visszatér a hatalomba a Munkapárt. – Látod, ez a másik nyomós ok... Inflációs világrekord De miért is távoznak oly sokan Izraelből? Az alapvető és nyilvánvaló ok a fékezhetetlennek tűnő infláció, amely ma már kikezdte az évekig bevált, az áremelkedéseket nyomonkövető mozgóbérskálát. Amikor Beginéknek 1977-ben sikerült megdönteniük a közel három évtizede hatalmon levő Munkapártot, elsősorban azzal érveltek, hogy az infláció és a gazdasági pangás oka a „jóléti állam”, a túlságosan sok szociális juttatás, az az intézményrendszer, amelynek keretei között gyakorlatilag senkit sem lehet rossz munka miatt kirakni az állásából. Beginék dinamikus gazdasápolitikát, szabad tőkés piacgazdálkodást ígértek, ettől várták az infláció megfékezését, a külföldi adósság csökkentését. A programból valóra vált a szociális juttatások megnyirbálása, a bérbefagyasztás, a munkanélküliség növekedése, de a végeredmény túlszárnyalta a pesszimisták előrejelzéseit is: a külföldi adósság Begin kormányrajutásakor megközelítette a tízmilliárd dollárt, ma már húszmilliárd dollár körül jár, az infláció a korábbi kétszámjegyű szintről 133 százalékra emelkedett! Ez már a dolgozók húsába vág: tavaly – a statisztikai hivatal jelentése szerint – kereken 9 százalékkal csökkent az életszínvonal, az előrejelzések 200 százalékos inflációt, további életszínvonal-csökkenést, növekvő munkanélküliséget és minden eddiginél hevesebb sztrájkharcokat helyeznek kilátásba. Aligha véletlen, hogy a korai választások kiírását – papírforma szerint az idén novemberben kellett volna megrendezni a választásokat – gazdasági okok tették szükségesség: a pedagógusok fizetésemelést követeltek, a kormány ezt elvben elfogadta, mire a pénzügyminiszter tiltakozásul lemondott és párthívei is megtagadták a kormány támogatását. Begin válaszút elé került vagy kiírja a korai választásokat vagy csúfosan megbukik a bizalmi szavazáson és ellenfelei határozzák meg a korai választások új időpontját. A jéghegy alapja Megáll az ész – mondhatnánk pestiesen – Begin békét kötött Egyiptommal, elhárult az országot fenyegető f×ő katonai veszély, mód nyílt a katonai költségvetés csökkentésére és a kormány mégis belebukik az inflációba! Valóban megszületett a béke – legalábbis Egyiptommal, de nem csökkent a katonai költségvetés. Márpedig az izraeli költségvetés immár 60 százaléka „érinthetetlen”, mert ennyi kell katonaicélokra, valamint kölcsöntörlesztésre és kamatfizetésre félretenni. Mi több, a katonai kiadások nőnek, újabb kölcsönökre van szükség, s a folyamat már ott tart, hogy Izraelnek az idén folyósítandó 2,2 milliárd dolláros támogatást teljes egészében törlesztésre kell fordítania! De miért nőnek a katonai kiadások? Azért, mert Begin a megszállt területeket – elsősorban Ciszjordániát – „bibliai földeknek” minősíti, bekebelezésükre törekedve szaporítja a katonai telepek számát (ez is a hadiköltségvetés része), s mivel ezzel a politikával növeli a palesztinok és az őket támogató arab országok dühét, elkeseredettségét és harci elszántságát, Begin meggyőződése, hogy katonai erő fokozásával kell visszarettenteni őket. Ez tehát az abszurd helyzet kulcsa: az Egyiptommal kötött béke nem a katonai kiadások csökkentéséhez, hanem növekedéséhez, a gazdasági válság elmélyüléséhez vezetett! Begin az előrejelzések szerint csúfosan megbukik a korai választásokon – akár júliusban, akár júniusban – ez kedvezőbb politikai ellenfeleinek – tartják meg azokat. De mit tud kínálni a Munkapárt a választóknak? Ígéretek, ígéretek Ígéretekben természetesen nincs hiány. Simon Peresz, a miniszterelnöki szék várományosa beígéri az infláció csökkentését, a gazdasági élet rendbehozását, a korábbi szigorú állami ellenőrzés helyreállítását, a vadkapitalizmus megfékezését. De miből? Ehhez csökkenteni kellene a katonai kiadásokat, a külföldtől való függést, ennek viszont feltétele a tényleges béke, az Izrael és az arab államok közti, a fegyverkezési versenyt kiváltó konfliktus felszámolása. Peresz azonban a jelek szerint nem az okot akarja megszüntetni, hanem csak a tüneteket enyhítené. Leállítaná az új telepek létesítését (de nem szüntetné meg a meglevőket), nem költöztetné át hivatalát Arab-Jeruzsálembe (de Arab-Jeruzsálemet Jeruzsálem elidegeníthetetlen részének minősíti), nem kebelezné be a Golan-fennsíkot (de nem is adná vissza Szíriának), és legszívesebben Jordániával egyezne meg a palesztinok rovására: Husszein király visszakapná Cisz-jordánia egy részét, ha ennek fejében ő ülne a palesztinok nyakára. Peresz ugyanis nem hajlandó tárgyalni a PFSZ-szel. Lehet, hogy a csecsemőnek minden vicc új, de ez a Peresz-féle „vicc” nagyon is szakállas. A Munkapárt már 1972-ben felajánlotta ezt a megoldást Husszein királynak, aki hajlott volna rá, de terveit keresztülhúzta az 1974. októberi rabati csúcs, amely a PFSZ-t a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének ismerte el. És a minap ért véget a szaúd-arábiai Taifban, az a harmadik iszlám csúcs, amely minden eddignél nagyobb támogatást ígért a PFSZ-nek, s egyértelműen elzárta a „jordániai megoldás” útját. Így hát Peresz 1981-es ígéretei éppen olyan üresek, mint amilyenek Begin 1977-es ígéretei voltak. Mindketten a leprát próbálták, illetve próbálják gyógyítani – ragtapasszal. Legfeljebb az a különbség, hogy Peresz ragtapaszai tetszetősebbek. Ez azonban a páciens számára szerény vigasz. M. Gy. Ország-Világ 4-5. oldal, XXV. évfolyam, 5. szám, 1981. február 4.
lhotx